Gyújtopont
Hogyan indult a GOiSendYou?
A GOiSendYou létrejöttét egy 2023-ban megszervezett „Everyone” című rendezvény inspirálta, melynek központi víziója, hogy az elkövetkezendő 10 évben a világ minden tájára, minden egyes emberhez eljuttassuk az evangéliumot!
Világ szerte számos keresztény szervezet és misszionárius radikális engedelmességgel követik Jézust, elviszik az evangéliumot olyan helyekre is, ahol eddig még soha nem hallottak Róla és hirdetik az örömhírt, akár az életük árán is. Lelkeket mentenek meg Jézusnak, hogy az emberek a pokol helyett a Mennybe kerüljenek, mindezt anyagi áldozatok árán. Ezért a GOiSend you oldal létrehozásával szeretnénk segíteni, hogy még több olyan evangélista legyen kiküldve, akiknek égő vágy él a szívükben, hogy teljes időben tudják hirdetni az evangéliumot.

„Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.”
Máté 24:15
Valami alcím
Küldetésünk

Minden vágyunk, hogy az ébredés aktív szereplői és támogatói legyünk és hogy meghívjunk Téged is ebbe a különleges misszióba!
Hogyan tudnánk a leghatékonyabbak lenni ebben a küldetésben?
Ha nagyobb volumenben gondolkozunk!
Az egész világra kiterjedő GOiSendYou lehetőséget biztosít azon elkötelezett tüzes evangélisták és evangélista szervezetek támogatására, akiknek minden vágyuk, hogy teljes idejükben életeket mentsenek Isten királyságának és képezzenek ki további evangélistákat.
Evangélisták kiküldetése
Célunk, hogy minél több evangélista legyen kiküldve az aratás munkájába. Azonban ahhoz, hogy fő állásban hatékonyan tudjanak szolgálni, támogatókra van szükségük!

TÖBB MILLIÓ EMBER ELÉRÉSE DIGITÁLIS ESZKÖZÖKKEL
További célunk, hogy a digitalizáció adta lehetőségeket az evangélium hirdetésére összpontosítsuk. Ezek azok az eszközök, amelyekkel rövid időn belül több millió embert tudunk elérni. Ezért a GOiSendYou oldalon lehetőséget biztosítunk azoknak a szervezeteknek, akiknek céljuk, hogy különféle digitális eszközök fejlesztésével a világ minden pontjára eljuttassák az evangéliumot.

Hiszünk abban, hogy támogatóként ugyanolyan aktív szereplője lehetsz az ébredésnek, hiszen a támogatásodnak köszönhetően Isten munkásait kitudod küldeni, hogy végezni tudják az aratás munkáját, hogy a világ minden pontjára, minden egyes emberhez eljusson a Megváltás üzenete.
Nekünk keresztényeknek nem egyformának kell lennünk, hanem egységben, ezért fontos, hogy közös célunk legyen, mert együtt többre vagyunk képesek!
Készen állsz, hogy Te is az aratás aktív résztvevője légy?
„Hogyan higgyenek abban, akiről még csak nem is hallottak? Hogyan hallhatnának róla, ha senki sem mondja el nekik az üzenetet? Viszont hogyan vihetné el valaki az üzenetet, ha nem küldik ki?”
Róma 11:13-15
Valami alcím
Alapértékek
Jézus a fókusz, Isten Beszéde abszolút tekintély
Jézust helyezzük a középpontban, építjük az Ő Királyságát és Isten Igéjét abszolút tekintélynek fogadjuk el. Fontosnak tartjuk Isten Igéjének a mély tanulmányozását, aminek segítségével egy bensőséges kapcsolatba kerülünk Vele. Jézus az, aki irányt mutat nekünk, az utunkra helyez, Ő az, aki formálja bennünk a Krisztusi természetet, hogy minél több emberhez eljuttassuk az Ő szeretetét. Szenvedélyesen szeretjük és követjük Őt!
„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.”
Márk 13:31
„…milyen jó és milyen gyönyörűséges mikor egységben lakoznak a testvérek!…csak oda küld áldást az Úr és életet mindörökké!”
Zsoltárok 133:1,3
Egység
Az egységbe hiszünk, hogy együtt a hálót bevetve könnyebb kifogni a „halakat”. A mennyben nincsenek felekezeti tagozatok, ezért célunk, hogy Krisztus egy testeként munkálkodjunk.
Kell, hogy közös célja legyen a kereszténységnek, mert együtt többre vagyunk képesek! Nem egyformának kell lennünk, hanem egységben!
Ébredés aktív résztvevői
Célunk, hogy az ébredés aktív résztvevői és támogatói legyünk.
Engedelmeskedünk Jézus kérésének: kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.
A támogatásodnak köszönhetően, az Isten munkásai kitudnak menni és végezni tudják az aratás munkáját.
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.”
Máté 9:37-38
„… az Embernek fia azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet.”
Lukács 19:10
Elveszettek megmentése
Meggyőződésünk, hogy Isten munkájának támogatásával milliók élete fog megváltozni. Elveszettek, tékozló fiúk fognak visszatalálni Jézushoz, és a vallás helyett megtapasztalják az élő hitet, Jézus igaz szeretetét.
Jézus dicsősége és nem a magunké
Jézus dicsőségéért dolgozunk és nem a magunk hasznát keressük.
„Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtetted a mindenséget, akaratod hívott létre és teremtett mindent.”
Jelenések 4:11
„Uram, két talentumot bíztál rám. Nézd, újabb két talentumot szereztem vele! Ura őt is megdicsérte:
Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád.
Gyere, és örülj velem együtt!”
Máté 25:22-23
Talentumaink befektetése
Istentől kapott talentumainkkal, tudásunkkal, szakmai ismereteinkkel építjük az Ő munkát, az Ő királyságát.
Kis mustármagból NAGY fa
Megbecsüljük és értékeljük a kisebbnek látszó dolgokat, mert hisszük, hogy abból Isten nagy dolgokat fog létrehozni. Hiszünk Isten csodatevő erejében, a kenyérszaporító csodájában, hisszük, hogy Isten a kis mustármagból egy nagy fát fog növeszteni.
„A mennyek királysága olyan, mint a mustármag, amelyet egy ember fogott, és elvetett a földjébe.
Ez a mag a legkisebb minden mag közül. De amikor felnő, nagyobb minden kerti növénynél!”
Máté 13:31-32
„Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók!”
II. Korintus 4:18
HIT
Hiszünk és nem félünk, nem a láthatókra nézünk, hanem az Örökkévalóra.
Örökkévaló kincsek
Az örökkévalóságba gyűjtünk kincseket. Hiszünk abban, hogy Isten munkatársainak támogatásával mennyei kincseket gyűjtünk.
Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is.”
Máté 6:19-21